A mai napon egy cikksorozatot indítunk, amelyben választ szeretnénk adni az ingatlanpiaccal és a kereskedéssel kapcsolatos alapvető kérdésekre, így arra is, mikor érdemes beszállnunk, illetve kiszállnunk.
A Balaton mindig is közkedvelt célpont volt a turisták körében, s ez a mai napig sem változott. Természetesen a látogatók számában évről-évre történnek kisebb nagyobb ingadozások, azt azonban elmondhatjuk, hogy a Balaton még ma is meglehetősen közkedvelt, ahogy a magyar, úgy a külföldi turisták körében is.
Magyarország számra mindig is fontos volt a Balaton és a balatoni ingatlanok, de nem csak azért, mert egy óriási természeti kincs, amelyre büszke lehet az egész nemzet, hanem azért is, mert minden évben óriási összegeket hoz a költségvetésnek!
Az építkezéshez mindenek előtt egy megfelelő helyre, vagyis egy eladó telekre van szükségünk, s azt sok esetben nem egyszerű beszerezni. A gondot nem az ár, vagy az elhelyezkedés szokta okozni, s nem is a kínálat hiánya, inkább a választás nehézsége!
A Balaton évről-évre meglehetősen sok turistát vonz, s nem csak hazánkból, hanem a környező országokból is. Ugyanakkor, a Balaton popularitása alkalmanként változik, s ez kihat a balatoni nyaralókra is!