A hallgatókban és szüleikben évről évre felmerül a címben említett kérdés, ugyanis manapság már nem egyszerű eldönteni, hogy egy hallgató milyen jellegű szállást keressen magának a fővárosban. Lehet az kollégium, egy eladó lakás, vagy éppen albérlet Budapest valamely részén.
A mai napon egy cikksorozatot indítunk, amelyben választ szeretnénk adni az ingatlanpiaccal és a kereskedéssel kapcsolatos alapvető kérdésekre, így arra is, mikor érdemes beszállnunk, illetve kiszállnunk.
Az ingatlanokkal kapcsolatosan a kereskedés többféleképpen is végbe mehet. A legérzékenyebb pontok azonban a be, illetve a kiszállás! Vagyis nem egyszerű eldönteni, hogy az eladó lakások megvásárlását melyik pillanatra időzítsük.
Az ingatlanokkal való kereskedést leszűkíthetjük bizonyos régiókra is, így például sokan kizárólag a fővárosban adnak-vesznek. Eladó lakások Budapesten szinte mindig nagy számban találhatóak, s előző cikkünkből kiderült, hogy mikor érdemes megvásárolnunk őket. Mosta viszont, inkább arra fogunk koncentrálni, hogy milyen időpontban érdemes kiszállni az üzletből, vagyis értékesíteni az ingatlanokat!
Előző cikkeinkben említést tettünk a vásárlás és az eladás megfelelő időzítéséről, ma azonban az elhelyezkedésről lesz szó. Vagyis arról, hogy miért fontos egy megvásárolt lakás valós elhelyezkedése!