Azt sokan észrevehették, hogy az elmúlt években az építőiparnak meglehetősen kevés munkája volt, s itt ne csak az új utak és hidak építésére gondoljunk, hanem a lakásokra, társasházakra és egyéb ingatlanokra! Ez persze Budapest kapcsán is igaz, kérdéses azonban, hogy az építőipar stagnálása, befolyással van-e arra, hogy a kiadó lakások Budapesten mennyire kelendőek, s mennyire frissülnek?
Az eladó lakások Budapesten alapvetően két nagy csoportra oszthatóak. Használt és újépítésű lakásokra. Az utóbbi ingatlanokba meglehetősen kevésszer költözünk be, így ha elemezni szeretnénk, hogy az eladó lakások Budapesten milyen állapotban vannak, érdemes a használt lakások piacán kutakodnunk!
Amikor lakást szeretnénk vásárolni, alapvetően két lényeges opció közül választhatunk. Vagy újépítésű lakások után nézünk, vagy inkább a használt lakások piacán kutakodunk! Természetesen, mindkét lehetőségnek megvannak az előnyei és a hátrányai is, s ezeket mindenképp érdemes tudni!
Szeptemberben országosan 8 044 lakásadásvétel történt az országban, az idei teljes forgalom pedig az első három negyedévben 63 166 ingatlan-adásvétel volt. Az egész évre stagnálás várható ezen a piacon - közölte a saját forgalma utáni becslését a Duna House ingatlan franchise hálózat.